Sárkányokról versek

https://lurkovilag.hu/index.php?c=2085

Megay László:
Sárkány

Nem a hegyen, sem a völgyben,

hanem egy nagy mesekönyvben,

nem oly régen, mostanában

sárkány lakott egymagában.

Zord az élet, nem derû

sárkánynak, ha hétfejû.

Ha köszöntik -Jó napot!- ,

emelhet hét kalapot.

Weöres Sándor:
A hétfejű sárkány

Iszapos tóból

száz karika száll,

a hétfejû sárkány

odalenn pipál,

folyton füstöl,

hét fekete szája,

fûzfagyökérbõl

hét öblös pipája,

békalencsébõl

vágott dohánya,

vízitök-levélbõl

hét hálósapkája.

Amikor haragos,

kavarog a katlan,

hét pipakupakja

nagyot csattan.

Varga Katalin:
Sárkánybánat

Az icipici sárkány, oly pici tüzet fú,

hogy senki nem dicséri: Juj, mily rémes torkú!

Az icipici sárkány úgy hüppög emiatt,

hogy sárkány nagymamája szíve majd megszakad.

-No ne sirj, kisvirágom!-szól sárkány nagypapa

-kétszáz év, s máris felnõtt minden sárkánybaba.

Utána nyolcszáz évig a tüzet fújhatod,

akár a Himaláját is felolvaszthatod.

OSVÁT ERZSÉBET:

Gergõ sárkánya

Ez a sárkány

fura fajta.

Egy feje van

meg egy farka.

És a szája akkora -

befér rajta egy zongora.

Hát a farka,

hosszú farka,

száz színbõl van

összerakva:

csiricsáré, rikító.

Gergõt, Dorkát vidító!

Röpteti

a szél magasra.

Ha elszakad

a madzagja,

úgy elszökik világgá -

hét varjú sem talál rá.

Kovács András Ferenc:
Sárkány apó

Vénhedt sárkány vagyok én,

hej, az idõ halad:

Mesevilág küldi már

kicsiny nyugdíjamat.

Csak újságot olvasok,

s vakarom a hátam:

istenuccse, soha még

tüzet nem okádtam.

Nem raboltam sohasem

királylányt, se kincset:

csak a szemétdonbról egy

kopott rézkilincset.

Az se volt jó semmire,

le is nyeltem nyomban:

azóta itt csikorog

gyûszûnyi gyomromban.

Nem is eszem egyebet,

csakis tejbekását.

Az enyhíti a kilincs

veszett vicsorgását.

Másképp vígan élek én:

a kilincs nem számít,

ha fáradt lábam alá

bedugom a sámlit...

Vígabb sárkányt magamnál

még sohasem láttam:

csak újságot olvasok,

s vakarom a hátam.

De volna egy bánatom:

bár Sárkány a nevem,

mért van nekem mégiscsak

egyetlenegy fejem?

Bertolt Brecht:
Sárkánydal

Röpülj, röpülj, kicsi sárkány,

emelkedj föl a magasba,

a sok nagy ház kupoláján

lendülj át, még magasabbra!

Ha jól tartjuk a zsineget,

fönn maradsz a kék egekben,

kényszeríted a szeleket,

röpítsenek sebesebben.

Csodálattal nézünk rád ám,

szállj csak, nézd a repülõket!

Õsük te vagy, kicsi sárkány,

hódolattal köszöntsd õket!

/Ford.: Fazekas László/

Nagy Gábor:
A manó és a sárkány

Zöld erdõben kicsi tisztás,

S a tisztáson áll egy kis ház.

A háznak van egy lakója,

õ a zöld erdõ manója.

Nagy az orra, nagy a füle,

Lapátnyi a két tenyere.

Kócos haja és zöld bõre -

Jól illenek az erdõbe.

Mindennapi jó szokása:

Elindul a nagyvilágba,

Barangol a nagy erdõben,

Mert ideje az van bõven.

Egy hûvös õszi délelõtt,

Összeszedett minden erõt,

S elballagott jó messzire,

Egész az erdõ mélyibe.

Délben szépen megebédelt -

Otthonról hozta az ételt -,

S miután pihent kevéskét,

Újból szaporázta léptét.

Átugrott egy kis patakon,

Átvágott több bozótoson,

Megmászott egy csomó nagy fát,

Hátha lát valami furcsát.

Meg is látott három szarvast,

Kettõ rókát és egy farkast.

Szeme megakadt egy hegyen.

Gondolkodott: mit is tegyen?

A hegyhez menjen, vagy haza?

Ezen járt a manó agya.

Ha elvándorol a hegyig,

Nem érhet haza estelig.

Estére hol talál szállást,

Ha megunja a járkálást?

Legfeljebb nem alszik éjjel...

Döntött: a hegynél néz széjjel.

El is ballagott a hegyig,

Az út eltartott estelig.

Keresett egy nyugodt helyet,

Amely pihenõhely lehet.

Talált is egy nagy barlangot,

Ámde furcsa hangot hallott,

Amely az üregbõl jött elõ,

S rezgett tõle a levegõ.

Óvatosan fáklyát gyújtott,

Aztán a barlangba kúszott.

Feltárult a szörnyû látvány:

Odabenn horkolt egy sárkány.

Eloltotta a fáklyáját,

Összeszorította száját.

Torkában dobogott a szíve,

S feje lüktetett feszítve.

Leült és töprengeni kezdett,

Közben nézte a zöld testet.

Szép lassan, pillangószárnyon

Szemére libbent az álom.

A kis manócska álmában

Otthon feküdt az ágyában.

Nem zavarta ekkor semmi -

Milyen jó is otthon lenni.

Ám amikor reggel ébredt,

S szeme a sárkányra tévedt,

Félelem vett rajta erõt,

Csak kapkodta a levegõt.

A sárkány éppen õt nézte,

De nem jött még közelébe.

A manó menekülni készült,

Ám a félelemtõl szédült.

Mielõtt elájult volna,

Megoldódott minden gondja;

Nem fenyegette õt ármány,

Mert nem volt gonosz a sárkány.

Megnyugtatta a kis manót,

Elõhozott sokféle jót,

S mivel igen megéheztek,

Jó étvéggyal reggeliztek.

Megõrizték jókedvüket,

Elmesélték életüket,

Ebédeltek, vacsoráztak...

Örültek a barátságnak.

Ketten jó barátok lettek,

Együtt sírnak és nevetnek,

Túrán együtt gyalogolnak...

Ma is élnek, ha meg nem haltak.