A sárkányokról
A sárkányokról
ZUBÁNICS LÁSZLÓ "PERLI-E MÉG EZT A HONT MÁS?" EZER ÉVIG TÉNYLEG NEM VOLT ITT SEMMI? VAGY MÉGIS?!
3. A sárkányokról (Megjegyzés: 174.oldaltól)
Gyermekkorunk meséinek gyakori szereplője a három-, hét- vagy tizenkétfejű
sárkány, amely többnyire barlangokban él, és szüzeket ebédel, jobb esetben egy
szépséges királykisasszonyt őriz a barlangjában. Mígnem egyszer arra vetődik
egy bátor lovag, aki megküzd a sárkánnyal, kardjával levágja valamennyi fejét,
elnyeri a királylány kezét és apja fele királyságát.
Eddig tart a mese...
Bár a sárkány mítikus élőlény, mint minden ilyennek van valóságalapja. A
sárkány "ősei" például a földtörténeti középkor élőlényei - a dinoszauruszok.
Ezek a fantasztikus őshüllők úgy 6o millió évvel ezelőtt pusztultak ki, hogy a
későbbiekben különböző népek monda- és mesevilágában tűnjenek fel újra.
Az Új Magyar Lexikonban ezt olvashatjuk róluk: "SÁRKÁNY. A mesék és
mondák gyík- és kígyótestű, denevérszárnyú, gyakran három-, hét-, kilenc stb.
fejű óriás csodalénye. Az európai mondavilágban emberevő, gonosz szörnyeteg,
a magyar néphit szerint felhőkön vágtató szörny, a vihart csináló garabonciás
paripája. A keleti mesékben viszont jóságos és bölcs lény: a kínaiak nemzeti
jelképe, a kínai császárok egykori címerállata és szimbóluma. A sárkányokról
szóló hiedelmek kialakulásához valószínűleg az őshüllők csontjainak
maradványai szolgáltattak alapot."
Az i. e. II. évezred végén keletkezett akkád nyelvű Gilgames-eposz már
megemlíti a sárkányt "Égi Bika" formájában, amely mindent elpusztított
útjában, letaposta a mezőket, lerombolta a városokat. A főhős Gilgames végül is
megküzdött vele, és átdöfte a fejét a tőrkésével.
A hettita mitológiában a tengerekben élő sárkányt Heddammunak hívták, s
falánkságával már-már tönkretette az országot és a városokat, amikor a ninivei
Istár istennő, aki megelégelte a dúlást, meg nem jelent előtte meztelenül a
tengerparton és megszelídíti.
Egyiptomban a sárkány a szerencsétlenség szimbóluma, amelyet mint
a Napisten ellen küzdő őselemet ábrázolnak. A sötétség erőit megtestesítő
"PERLI-E MÉG EZT A HONT MÁS?"
175
sárkánykígyót Apóphisnak nevezik, aki minden reggel és este megtámadja Ré
isten csónakját, hogy elsüllyessze, de a napisten mindig ledöfi .
A kínai mesékben, ahol a sárkány gyakori szereplő, négyfélét ismerünk:
mennyei sárkányt (ezek az istenek országát őrzik), szellemsárkányokat (amelyek
a szelet és az esőt idézik elő), földi sárkányokat (folyókban és tengerekben élnek)
és kincsőrző sárkányokat (az emberek kincseire vigyáznak). A sárkányok gyakran
képesek emberré vagy állattá változni, esetleg láthatatlanná válni. Némelyek
szerint a hosszú élet titkának őrzői, s ezzel bárkit megajándékozhatnak; ennek
jelképe az úgynevezett szent gyöngy. Mint már említettem, az éltető eső a
kínaiak szerint a sárkányok műve. Ha azt akarják, hogy meginduljon az esőzés,
még napjainkban is ünnepséget rendeznek a tiszteletükre. Ezt az ünnepet a kínai
újév napján tartják: színes papír- és fasárkányokba bújtatott fi atalok vonulnak
végig a városon, a menet nyomában egy vízhordó halad, s meglocsolva az utcát
így kiabál: "Itt az eső!" Ha az eső mégsem ered el, azt tartják, hogy a sárkány túl
magasra mászott fel az égen.
A sárkány a császárok jelképe volt, amelyet aranyszínű ruhákra hímezve
viseltek. A császári sárkány ötkarmú, míg a közönséges halandóknak csak
négykarmú sárkány járt.
A sárkány és a nedves elem, a víz mindenütt szorosan összefügg, gyakran
az özönvíz jelképeként is szerepel. Így Babilonban Tiámat, Kínában Kung-kung
sárkány, a zsidó mítoszokban Náhór kígyó, Amerikában Tlaloc és Acomenca
istenek.
A hinduknál két mítoszban is szerepel a Világmindenség sárkánykígyója,
amely vissza akarja vezetni a világot az őskáosz állapotába. Ezért magával
ragadja a Földet és leviszi a Világóceánba, ahonnan Visnu isten, a sárkány
legyőzője hozza fel ismét.
A másikban Vritra kígyó rabul ejtette az esőfelhőket, a szárazság miatt a
földlakókat éhhalál fenyegette, s csak miután Indra, az istenek királya legyőzte,
sikerült visszaállítani a természet egyensúlyát.
A sárkány a nagy természeti katasztrófák jelképe is, mint például a ChilamBalam maja kódexben, amely szerint "...tüzes eső esett. Minden szétporlott. Az
égből lezuhant a Nagy Sárkány... Az ég a Nagy Sárkánnyal együtt rároskadt a
Földre." (Valószínűleg a krónikaíró egy meteortalálatot örökített meg.)
A görög mitológiában többféle sárkány is szerepel: Lábán, a százfejű, amely
a Heszperiszek aranyalmáit őrizte; a sosem alvó sárkány, amely Kolhiszban
az aranygyapjút vigyázta Árész ligetében (vele az argonauták történetében
találkozunk); a lernéi hidra, a sokfejű víziszörny, amelynek elpusztítása egyike
volt Héraklész 12 munkájának; de ilyen, sárkányhoz hasonlító szörny a Kiméra
és a Szfi nx is.
ZUBÁNICS LÁSZLÓ
176
A korai középkor bátor hajósai is tisztelték a sárkányokat, mint a természet
erőinek, így a víznek és a szélnek a megtestesítőit. A vikingek például a hajóik
orrára sárkányt faragtattak, s a hajót is drakkennek, azaz sárkánynak hívták. A
korai skandináv sagák is feldolgoznak sárkányos történeteket. Az egyik főisten,
Thor például megpróbálta kifogni Jörmungandot, a Világkígyót, de társa, Hymir
óriás tehetetlensége miatt végül is elszalasztják a zsákmányt. Hasonló történet
Sigurd herceg története is. Sigurd viadalban megölte a Fafnir nevű sárkányt,
majd kivágta a szívét, hogy megsüsse. De amikor meg akarta kóstolni, hogy
rendesen átsült-e már, megégette az ujját és gyorsan a szájába kapta, hogy
megnyalja. Ily módon megízlelte a sárkány vérét és egyszerre csak érteni kezdte
az állatok beszédét.
Hasonló történetet mesél el az ófelnémet Nibelung-ének is, amelynek főhőse
Siegfrid megfürdött egy általa megölt sárkány vérében és sebezhetetlenné vált,
kivéve azt a helyet, ahová egy falevél esett. Később ez lett a veszte.
Franciaországban a sárkánynak népes rokonsága található, majdnem minden
városnak megvan a maga sárkánya. Így Troyes városában, La Chair Salee
(Hűderusnya), Poitiersban Grand Goule (Böhömgiga), Metzben La Graouly
(Telebendő), Ruenban La Gargouille (Gyomorkorgó), míg Tarascon városában,
La Tarasque (Zömöcskös).
Zömöcsköshöz egy történet is kapcsolódik: "Élt egyszer réges-régen egy
telhetetlen fenevad a franciaországi Rhone folyó partján. Zömöcskösnek hívták.
Aki át akart kelni a folyón, nyomban felfalta. Ám egy szép napon Szent Márta
felkereste a rejtekhelyét és szenteltvízzel hintette meg a szörnyet. Így szabadította
meg tőle az embereket."
A legenda emlékezetére Tarascon városában ünneplőbe öltözött emberek
minden évben egy hatalmas fából faragott sárkányt hurcolnak végig a városon.
Ha már szólottunk Szent Mártáról, illendő, hogy a nagy sárkányölő szentről,
Györgyről is ejtsünk néhány szót. A középkor folyamán az emberek legendákat
találtak ki, hogy így beszéljék el a gonosz ellen folytatott harcukat. A valójában
sohasem élt György római katonaként szerepel a történetekben. Egyszer, amikor
az egyik városban járt, látta, hogy a város királyának lányát fel akarja falni egy
sárkány: a római lovag közbeavatkozott, s a csatában ledöfte a sárkányt. Szent
György történetét a képzőművészetben sokszor megörökítették. A leghíresebb
alkotások Raffaello, Dürer, Ucello, Van Der Weyden és Rubens festményei.
A sárkánytörténetnek magyarországi vonatkozásai is vannak. Ilyen az
Eperjes melletti sárkánybarlang, amelynek híre egész Európát bejárta, míg
végül kiderült, hogy az itt talált csontok nem sárkány, hanem barlangi medve
maradványai. Az eperjesi Hain János doktor, aki kiterjedt levelezést folytatott,
barátjának Sasch Lewenheim boroszlói orvosnak azt írta, hogy "Ung megyében,
közel az orlói tóhoz, Kupos (Nagykapos) városka mellett egy eleven sárkányt
"PERLI-E MÉG EZT A HONT MÁS?"
177
láttak. Nyilvánvaló, tehát, hogy nem lehet csekély a sárkányok száma..." A
németországi Miscellanea curiosa című orvosi, fi zikai és természettudományi lap
a levelek alapján egy közleményt is megjelentetett A kárpátok sárkányai címmel.
A sárkányhiedelem lassan feledésbe is merült, pedig a legolvasottabb
könyv, a Biblia is tartalmaz olyan utalásokat, amelyek a sárkányokra illenek.
Ilyen a Dániel 7.7., amely Dániel próféta látomásait írja le. Negyedikként az
alábbi szerepel: "Ezek után látám. Ímé a negyedik állat, rettenetes iszonyú, és
rendkívül erős, nagy vasfogai vannak, falt és zúzott és a maradékot lábaival
összetaposta... és tíz szarva vala néki...". János apostol mennyei jelenésekről
szóló könyve is bemutatja a sárkányt, mint az Apokalipszis egyik hírnökét.
János Jelenések könyvének 12.3-ban feltűnik a "nagy veres sárkány, akinek
hét feje vala és tíz szarva és az ő fejeikben hét korona". A sárkány itt a Sátán
jelképe , amely üldözőbe veszi a napba öltözött asszonyt. A sárkány ellen kiáll
Mihály arkangyal "és lőn az égben viaskodás". A sárkány pedig híveivel együtt
levettetett a mennyből a földre.
S lassan eljutottunk napjainkig, hiszen manapság is léteznek "sárkányok".
Igaz, csak élő kövületek. Az egyik ilyen a Tuatarának nevezett kb. 30 centiméter
magas hidasgyík.
A másik a Flores-tenger egyik vulkanikus szigetén, Komodón él. Neve
komodói varánusz. Ez a hüllő három méter hosszúra is megnő, jól és gyorsan
fut, így ejti el mindennapi táplálékát a vaddisznót és az őzet. Bár a hatalmas
szörnyből egy kicsit "összement" példány lett, mégis egyike a világ legnagyobb
gyíkjainak, s ezek az állatok állnak a legközelebb a dinoszauruszokhoz.
Végezetül mit is mondhatnék? Talán e nélkül a mítikus lény nélkül meseés mondakincsünk szegényebb volna, s képzőművészeink sem foghatnák
valamelyik elrontott állatábrázolásukra, hogy voltaképpen sárkányt szerettek
volna rajzolni.
4