Harry Potter magyar sárkánya

Nézd meg a Sárkányok Magyarországon menüpontot is a további Harry Potter témájú linkek miatt!

MANDA

Magyar Nemzeti Digitális Archivum és Filmintézet honlapjáról

https://mandarchiv.hu/cikk/209/Harry_Potter_magyar_sarkanya 

Harry Potter magyar sárkánya (a fentebbi teljes cikk közölve)


Talán meglepően hangzik, de az utolsó sárkányészlelés a XX. század elején volt Magyarországon.

A népmesékből jól ismert, félelmetes, olykor több: hét- vagy háromfejű sárkányok létezését valószínűleg kevesen fogadnák el valóságosnak. Sokkal inkább gondoljuk metaforikus jelentésű képnek, szimbólumnak, a mesevilág vagy a folklór fontos kellékének, mint létező világunk részének. Pedig jó okunk lenne elgondolkodni a sárkányok létezésén, hiszen szavahihető emberek beszámolói állnak rendelkezésre. Nem is kevés.

A sárkány persze egyáltalán nem csak a magyar kultúra sajátsága. Ott lopakodik a babiloni Istár-kapun, és természetesen már a görögök is tudtak a sárkányokról. Féltek is tőlük. És igazuk volt, az ezer éves sárkánytörténetek éppúgy rendkívül nyugtalanítók, mint a száz évvel ezelőttiek. Thébai városát Kadmosz király alapította, akinek felesége a vonzó Harmonia, Arész és Aphrodité leánya lett. Kadmosz kemény csatában hódította meg a város területét: megölte a közelben lévő forrást féltékenyen őriző sárkányt, akinek szétszórt fogaiból marcona katonák nőttek ki a földből. Ők lettek Thébai lakói. (Azóta az ember sárkányfogvetemény, s nemcsak Vörösmartynak, nekünk is jó okunk van azt gondolni, hogy nincsen remény.) És bár Kadmosz nem kevés megpróbáltatás után kelhetett csak egybe Harmóniával, életük mégsem lett boldog, hiszen, mint Ovidius írja, öregségükben Illíriába költöztek és mindketten sárkánnyá változtak, mielőtt eljuthattak volna Elízium mezőire. Ez a lehetőség talán minden hazai sárkányos történetnél félelmetesebb. A szörnyű, pikkelyes fenevad ugyanis általában legyőzhető, de mit tehetne az ember, ha maga változik sárkánnyá? Hogyan küzdhetünk az elsárkányosodás ellen? A magyar folklórból vagy a történeti hagyományból azonban nem ismeretes ilyen eset. Úgy látszik, Thébai messze van tőlünk. Szerencsére...

Sárkányok tekintetében azonban mi sem állunk rosszul. Maga a szó valószínűleg már a honfoglalás előtt is rendelkezésünkre állt, a bolgár-török együttélés idejéből származik, ezért a Kárpát-medencébe érkező ősmagyaroknak nem kellett új kifejezést keresniük, ha el akarták beszélni valamilyen szörnyű sárkánnyal esett kalandjukat. És ilyesmire biztosan sor került, hiszen még sok száz évvel később is előfordult, hogy sárkánnyal találkozott valaki; akár egy dögletes mocsárban kóborolván, akár saját településének szélén állva. Talán meglepően hangzik, de az utolsó sárkányészlelés a XX. század elején volt Magyarországon: Daskó András kéki lakos (Szabolcs) találkozott sárkánnyal, saját szemével látta. A felsőteste fekete felhőbe volt burkolva, a farka a földet söpörte, és hatalmas vihart hozott magával. A régebbi sárkányészlelések között is sok hasonlót találhatunk.

Az illusztráció helye: Titus Livius: Ab Urbe Condita, Mainz, 1514
Az illusztráció helye: Titus Livius: Ab Urbe Condita, Mainz, 1514


Az illusztráció helye: Titus Livius: Ab Urbe Condita, Mainz, 1514

A sárkány természetes ellensége a Physiologus szerint az ichneumon, amelyik, ha sárkánnyal találkozik, bekeni a testét agyaggal, az orrlyukát pedig megvédi a farkával a sárkány tüze ellen, majd vitézül harcol a győzelemig. Magyarországon vagy Erdélyben egyetlen ichneumont sem észleltek, csak sárkányokat. De azt elég gyakran. Erre utalhat egy sereg településnevünk. Elgondolkodtató, miért neveztek volna el egy-egy falut valamely félelmetes lényről, ha nincs és nem is volt vele kapcsolatuk az ott élőknek. A történelmi Magyarországon pedig legalább öt helységnév utal a fenevadra: a fogarasi Sárkány mellett van a Bakony és a Vértes közötti Bakonysárkány, Bősárkány, Szilsárkány - Párkánytól nem messze pedig Sárkányfalva. Nem is beszélve a rengeteg Sárkány-hegyről, lyukról és barlangról.

A tekintetben elég nagy a bizonytalanság, hogy miként került a sárkány a Kárpát-medencébe: egyesek szerint őshonos, elsősorban elhagyott mocsarakban tenyészik, méghozzá úgy, hogy ezekben a világ zajától távoli lápokban egy-egy kígyó hét évig elrejtőzik és ezalatt csak kígyót eszik, majd lassan átalakul a hatalmas, pikkelyes szörnnyé. Ilyen sárkány élt az Ecsedi-lápban vagy az erdélyi Szent Anna-tóban. Mások szerint azonban a sárkány barlangokban él. De az is lehet, hogy ez egy másik sárkányfajta. Önálló szaporodásra képes. Mint ismeretes, ez a sárkány hét évig terhes, majd újabb hét évig szoptatja kicsinyét, amíg annyira megerősödik, hogy szét tud tépni egy ökröt. A barlanglakó sárkány is elég gyakori, Erdélyben, vagy a baranyai Szentmihályhegy határában lévő hasadékban szokták látni. Néha kifekszik a napra sütkérezni. Ez utóbbi, a szentmihályhegyi sárkány, egy nagyon ritka, békés, jámbor állat, amelyik megvédi a falut. Máskülönben a falu névadója, Szent Mihály, bizonyára el is pusztítaná. A leggyakoribb azonban az a fellegekkel érkező sárkány, amelyikről még Shakespeare is megemlékezett az Antonius és Kleopátrában. Nálunk az ilyeneket a garabonciások bűbájolják meg, méghozzá egy-egy öreg kacsát vagy kakast nevelgetve a trágyadomb alatt félelmetes sárkánnyá. Ilyennel találkozott a már említett Daskó András vagy száz évvel ezelőtt.

De sárkányészlelelés olyan sok volt az elmúlt ezer évben, hogy mindet felsorolni nem lehetséges. Cserei Mihály (1668-1756) beszámolója például nagyon hitelesnek tűnik: "Egy estefelé Kecén künn a kapunál állottunk sokan, s nagy hirtelenséggel az égen egy szárnyas sárkány szikrázva keresztül mene, más helyeken is az országban ugyan akkor láttatott." Miskolczi Gáspár (1628-1696) református lelkész és amatőr természetbúvár ugyan személyesen nem látott sárkányt, de hiteles szemtanúk elbeszélése alapján nagyon pontosan leírta, milyen jószág is az: "A sárkánynak mind alsó s felső álla-kapcáján három sorral vannak fogai. Szemei felette igen nagyok, s még pedig oly élesen látók, hogy a poéták azokra nézve őket kincsek őrizőinek nevezték. Az álla alatt két szakáll forma nagy üres bőrök csüggenek le, mint az ökörnek. Az igazán való sárkányoknak pedig két kiváltképpen való nemei vannak. Az egyik rendbéliek nagy, vékony hártyából formáltatott szárnyasok, kiknek hátakon két szárnyok nem tollakból, hanem hosszú tetemes lineákra vont merő hártyákból álló vagyon, majd minémű a halak szárnyai. Másik rendbélieknek pedig semmi szárnyuk nincs, hanem csak igen vég és megnövekedett kígyók."

Meglehetősen alapos és részletes leírás, mintha csak szemtanútól származna. De vajon mi lehet az oka a magyarországi sárkányokra vonatkozó hiedelmeknek, amelyek napjainkban is annyira elevenen léteznek, hogy még Rowling Harry Potter és a tűz serlege regényébe is belekerültek - itt olvashatunk a Magyar mennydörgő nevű félelmetes fenevadról? Nos, amint a vámpírok esetében, úgy a sárkányokkal kapcsolatosan is a tudomány a felelős. Egész pontosan egy izgalmas tanulmány mely az Ephemerides Acad. Imper. Nat. Curiosorum folyóiratban jelent meg 1672-ben De draconibus Carpathicis - A Kárpátok sárkányairól - címmel. Szerzője Johannes Petersonius, vagyis Hain János eperjesi orvos, aki számtalan ritka magyarországi tüneményről adott hírt. Hain egyébként a legnagyobb körültekintéssel járt el, amikor 1671-ben először találkozott barlangokban talált sárkánycsontokkal. Később ezekből német orvos barátjának, Sachs doktornak is küldött, amelyhez levelet is mellékelt. Ebből tudjuk, hogy a csontok a Dunajec partján lévő karthauzi kolostor melletti barlangból valók, ahol rengeteg van belőlük, és nyavalyatörés ellen használják a csontokat, amelyek nem mellesleg a fogak betegségei esetén izzasztólag hatnak a páciensre. A sárkányok egyébként éjszakai állatok, nappal barlangjaikba húzódva alszanak. Néha azonban előmerészkednek, mint az Hain János másik leveléből kiderült: egy évvel korábban az Ung vármegyei Orlói-tó (a mai Orlov mellett) közelében láttak eleven sárkányt. A tudományos világ alaposan körüljárta Hain közleményében olvasottakat, aminek hatására legalább fél Európa arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon nem csupán vámpírok élnek szokatlanul nagy számban, de sárkányok is.

Fél évszázaddal később egy Franz Ernst Brückmann nevezetű wolfenbütteli orvos átutazván a Kárpátokon sárkányfogakat vitt haza. Ezzel ért véget a magyarországi sárkányok legendája, ugyanis alapos vizsgálódás után megállapította, hogy azok medvefogak. Újabb fél évszázaddal később, Johann Christian Rosenmüller nyomán, már azt is tudni lehet, hogy nem is akármilyenek azok a fogak: hajdanában a barlangi medvék vacsoráját őrölték.


Az illusztráció helye: Sebastian Münster: Cosmographia, Basel, 1550

Fáy Zoltán

• Publikálva: 2012.02.23. 15:00 • Címke: könyvtár, művelődéstörténet